Magam magja:

Lebeg a lelkem, nyomtalan.

Ég a sebem, de a testem karctalan.

Lelnék hont hontalanként más hazában,

s ott teremnék minden szavában;

Lennék lomha lázas egyveleg,

ki testben, s lélekben egy veled.

Távoli tájakon száguld a képzelet,

Akárhol jár mindig csak képzeleg.

Képzelem itt a világot,

Színes mezőkön nyíló virágot.

A lelkem bár tovaszáll,

De összeköt még egy szál

Itthagyott testemmel,

Ez a kulcs a földi élettel.

Burokba rekesztett énem,

Magam magja marad.

Csak nehogy elejtsd,

Belőle nyílik a nefelejcs.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.